Lovasoktatás Tatabányán!

"Azáltal, hogy szeretjük, és megértjük kedvenceinket, talán könnyebben megértjük egymást is"


Kis "lovardánk" sajnos még elég kezdetleges, de igyekszünk fejlődni...

Szabó Bettina vagyok, kicsi korom óta foglalkozok lovakkal. Sok lovardát megjártam, általában mindenhol egy kis segítségért cserébe lovagolhattam, így elég hamar beletanultam a lovak körüli munkákba, lovagoltatásba, de sajnos nem volt lehetőségünk lovat venni. 2007. decemberében lementem a közeli lovardába dolgozni hétvégenként, hogy nyárra összeszedjem a pénzt egy saját lóra. De úgy hozta a sors, hogy egy ottani lóba beleszerettem, és a szüleim megvették nekem... Így 2007. dec. 20-án megkaptam Brahym-ot, az első lovamat. Miután sikerült betanítanom minden fontos dologra, átköltöztünk egy ismerősömhöz (Bognár Irénhez), aki már régebb óta foglalkozott lovagoltatással, úgyhogy "összefogtunk" és én is elkezdtem lovagoltatni Brahymmal. Szerencsére ő egy nagyon szelíd, nyugodt paci, nagyon sok kisgyerek lovagolt már rajta, mégis sok szülő van, aki inkább a pónira ültetné a gyerekeket, ezért kb. 1 évvel később megvettük Pillecukrot is. Elég rossz helyen tartották, úgyhogy amilyen kicsi volt, olyan makrancos... eleinte vezetni sem engedte magát, de amikor hazahoztuk, pár nap alatt mintha kicserélték volna :) Szerencsémre belőle is egy szeretnivaló kispaci lett, azóta sok kisgyereknek ő a nagy kedvence :) 

Irén első lova Stella volt, sokáig csak rajta lovagoltatott. 2009 nyarán vette meg a póniját, Áfonyát. Nem sokkal később vette melléjük Szellőt, aki egy elhanyagolt, lesoványodott csődör volt. Sajnos a régi gazdája hanyagsága miatt Szellő lábai és szemei is tönkrementek, így lovaglásra nem volt alkalmas, ezért eladták olyan helyre, ahol nyugodtan éldegélheti "nyugdíjas" éveit, házikedvencként. 

Volt egy bértartott lovunk is, Csoki, de őt már elvitte a gazdája. Az ő helyére Norton került, ő még elég újnak számít... kicsit félénk, és van még mit tanulnia, de nagyon jó indulatú lovacska, és előbb-utóbb belőle is jó gyerekló lesz :)


Az hogy Brahymmal ideköltöztünk, nem egy hosszútávú dologra volt tervezve. De sajnos nem minden úgy alakult ahogy terveztem, így "ittragadtunk". Mindenesetre még most is a terveim között szerepel a költözés, szeretnék egy igazi lovardát nyitni, szebb-igényesebb környezetben, több lóval, és sokféle állattal. Egy olyan helyen ahol a szülők és a gyerekek is jólérzik magukat, családias hangulat, rengeteg program, stb. Igyekszünk most is minnél többet nyújtani, de a költözés után biztosan egészen más lesz a helyzet :) Ezt 1-2 éven belül szeretném megvalósítani, addig pedig próbáljuk kihozni magunkból a legjobbakat :)




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 3
Heti: 2
Havi: 17
Össz.: 9 097

Látogatottság növelés
Oldal: Történetünk
Lovasoktatás Tatabányán! - © 2008 - 2024 - lovasoktatas.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »